Játék gyűjtemények, egyesületek itthon

magyar, játékkal foglalkozó szellemi műhelyek
     
Szórakaténusz Játékmúzeum
Kecskemét
      
 
 
 
Kiss Áron Magyar
Játék Társaság
Bababarátok Egyesülete
Győr
 
 
A Szóraka december 4-én született, 1981-ben, kettős céllal:
–Azt a hiányt igyekezett pótolni, hogy Magyarországon korábban nem volt önálló játékgyűjtemény.
–A másik a játékhoz szorosan kapcsolható kreativitás szükségességét fogalmazta meg. Ennek az új típusú intézménynek valójában nem csak alkotóműhelynek, nem csak értékeket közvetítő művelődési intézménynek és nem is csupán múzeumnak kell lennie, hanem mindezek ötvözetének.
 
Kulturális örökségünk egyik legbecsesebb őrzői az adott kort hűen tükröző játékok, játékszokások, leírások. Intézményünk alapvető feladata a magyar és az egyetemes játékkultúra értékeinek (tárgyi és szellemi) gyűjtése, tudományos feldolgozása, kiállításokon történő bemutatása. Meghatározó fejlesztési szempont a teljes magyar játékkultúrát reprezentáló tárgyak, dokumentumok gyűjtése.
A múzeum gyűjteménye ma már közel 18 ezer darabból áll. A vásárlások mellett jelentősek a pályázatok útján, illetve az ajándékozások révén kapott családi, polgári játékszerek, könyvritkaságok.
 
A játékkészítő és kézműves műhely foglalkozásai főként a hagyományokra, kismesterségekre, kézművességre épülnek, ahol a gyerekek megismerkednek a természetes anyagokkal. Népművészek, iparművészek, pedagógusok segítenek itt kísérletezni, elmélyedni egy-egy művészeti ágban.
Elsősorban a hétvégéken tartunk úgynevezett "nyitott házas" napokat, amelyeken a gyerekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt vehetnek részt. Ezekre a foglalkozásokra az egész ország területéről fogadunk csoportokat.
 
A Kiss Áron Magyar Játék Társaság feladata – Alapszabálya értelmében a választott névadó: Kiss Áron a magyar gyermekjátékok első gyűjteménybe rendezője, jeles pedagógus (1845-1908) munkásságához méltóan –társadalmi összefogást és fórumot biztosítani a játékokkal, a játszással foglalkozó, legkülönbözőbb területeken működő szakembereknek és intézményeknek.
A magyar és magyarországi játékkultúra értékeinek felkutatása, őrzése, széleskörű terjesztése és korszerű továbbfejlesztése, a témakörrel foglalkozók szellemi, gyakorlati és módszertani támogatása, – a humánus jellemvonások, a kreatív készségek, a társadalmi, nemzeti önismeret fejlesztését szolgáló és a családi nevelést segítő játékok kidolgozásának elősegítése, azok bemutatása és elterjesztése, – a játékkultúrával foglalkozó szaktudományoknak, a játéknak az oktatás és a közművelődés terén való alkalmazása eredményeinek, valamint a játékfejlesztés során létrejött szellemi és tárgyi alkotások, újszerű törekvéseknek népszerűsítése.
 Az 1998. évi Közép-Európai babakonferencián került sor a Magyar Bababarátok Egyesületének megalakulására, közel 30, lelkes alapító taggal. Az egyesület tagsága ma kb. 80 fő, az ország minden területéről. Tagjai a játék baba iránt érdeklődők, babakészítők, muzeológusok, pedagógusok, óvónők, orvosok, pszichológusok, babagyűjtők, játékkészítők.
 
A nagy távolságok aktív egyesületi életet nem tesznek lehetővé. Az évenkénti győri babakonferencia szolgál egyben az egyesület évenkénti közgyűlésének helyszínéül. 
 
Kedves Bababarátok! Ajánlom figyelmükbe az európai játék- és különleges múzeumokról készített  linkajánlónkat!