Textil

Szerepjáték, nevelési eszköz a BÁB, amit már a kicsi gyerekeknek mutathatunk. Vigyázzunk, a kicsi nehogy megijedjen! Akkor lesz igazán jó, ha KÖZÖSEN játszunk. Az ő kis kezére méretezett figurával (ujjbáb, 3 vagy 5 ujjas kesztyűbáb) a gyermek maga is aktív részese lesz a játéknak.
MIÉRT JÓ bábozni? Mert érzelmeket (együttérzés, igazságérzet,) vált ki, a kicsi azokat megtanulja kezelni: nemcsak a mese kapcsán, hanem az ő kis életében is: a félelmeit, szorongásait nem ő, hanem kedves cicája fogja elmondani. S mivel a félelem rajta kívülre került, beszélt róla, megkönnyebbül, és közben mi is megtudjuk, hol, hogyan tudjuk segíteni a őt?
A közös bábozás az első lehetőségek egyike, hogy gyermekünk mese, vers, "színház" élményhez jusson, sőt annak aktív részese, alakítója legyen.

A gyerek kézre méretezett kesztyűbábok, az ujjbábok épp olyan biztosan "ülnek" a kicsi ujjacskákon, mint apáén, vagy a nagyién a "nagyok".
Felhívjuk figyelmét, egyes részek –például a szemek– veszélyforrást jelenthetnek, ezért a bábokat 3 évnél nagyobb gyerekeknek ajánljuk!
A képanyag a készítők saját fotóinak felhasználásával készült
Postai utánvét esetén a postaköltséget felszámítjuk.
Várjuk további készítők jelentkezését!

 

 

Mi a mese címe?

Van e a bábok között

kakukktojás?

Mi az?

Ki a mese írója?

A mesén kívül miért

híres a mese írója?

 

BÁBBOLTUNKBÓL

a netről három készítő

bábjai közül választhat

és rendelhet.

Szállítást postai utánvéttel

vállalunk

A CIBÓ Játékműhely háromujjas bábjait felnőtt kézre méretezi. A gyerekek ujjbábokkal kapcsolódhatnak a közös játékba. A bábok anyaga mind két esetben plüss.
ÁRAK:
ujjbábok: 700 Ft/db   
3 ujjas felnőtt kézre illő kesztyűbábok: állatok 1800 Ft/db, minden ember, és aminek lába van: 2500 Ft/db

 

 

 
A Puppet World bábjai plüssből készülnek.  
Gyerekeknek
Felnőtteknek
3 ujjas állatbáb 
1.400 Ft/db
 
3 ujjas emberbáb 
1.800 Ft/db
 
5 ujjas állatbáb
1.800 Ft/db
2.500 Ft/db
Macska + egér,    kenguru + kicsinye,   ló és lovas,
sün + 2 gyümölcs,     vakond a túrásban  

2.400 F/db

2.800 Ft/db
Madárcsalád,   sárkány,   békák a tóban,
3.000 Ft/db
3.500 Ft/db
Ujjbábok
700 Ft/db

 

Kancsár Ildikó csak ujjbábokat készít. A figurák anyaga filc. Áruk  700 Ft/db

Az ABN Stúdió  felnőttek részére 3 ujjas kesztyűbábot tervezett, melyek anyaga filc és karton. Ára 2600Ft/db. A gyerekeknek 5 ujjas, plüssből készült kesztyűbábot kínálnak. Ára 2000 Ft/db.
Az ujjbábok anyaga szintén filc és karton. Ára 1000 Ft/db.
 

Honlapunkon,  a Kézműves játékok > Textil rovatban olvashat a bábozásról.

 

Részletes, képes ajánlatunkat "Bábbolt" webboltunkban nézheti meg,

vagy később, közvetlen is megtekintheti a www.babbolt.hu címről.