Oldal küldése ismerősnekOldal küldése ismerősnek
A kortárs képzőművészet mellett a kézműves hagyományokat is szeretné bemutatni a Kőszeg Galéria, amely játékokkal is próbálja vonzóvá tenni kiállításait a fiatal generáció számára. A galéria kitalálói, birtokosai, illetve mindenesei: a Földes család. Saját példájukkal bizonyítják, a kisközösségi kezdeményezés meghatározó lehet a helyi kultúra alakításában. Írásunk a hetedik oldalon.
A Kőszeg Galéria évada
Budapesti házaspárról és fiúkról sok minden elmondható. Például az, hogy a művészek barátai, ráadásul Kőszeg szerelmesei. Ők Földesék. A Kőszeg Galéria kitalálói, birtokosai, mindenesei.
A férj és apa, Földes János így látja idei évüket:
„A kortárs képzőművészet mellett célunk bemutatni más művészeti ágakat is, kiemelten a kézműves hagyományokat. Fontosnak tartjuk, hogy az ifjúság el- és befogadja a kortárs művészeteket, ezért próbáljuk játékokkal vonzóvá tenni kiállításainkat.
Idei kiállításainkkal is keressük a választ arra, mit tehet az egyén, a kisközösség, ha folyton azt halljuk, a kultúrára nincs pénz, az emberek elfásultak, a tv, a videó kielégíti szórakozási igényeiket. Hitünk szerint a megoldás az egyéni példamutatás, az egyéni, kisközösségi kezdeményezés, mely közösségformáló erő lehet. Nem várhatunk másokra, ne várjunk a politikusokra! A megoldás bennünk van. Fel kell tennünk a kérdést: Mi az a tett, ami több, mint ami okvetlen elvárható tőlem? Mit tehetek én embertársaimért, környezetemért, a következő nemzedékért?
Ezekre a kérdésekre mi két olyan kőszegi kiállítással próbálunk választ adni, amelyekkel egyben tisztelgünk Kőszeg két nagy hagyományú öntevékeny egyesülete előtt.
Az egyik A kőszegi rajziskola 200 éve című kiállítás, ami március 15-én nyílt meg. A másik is a hagyományőrzéshez kapcsolódik. Kőszeg történelmi hangulata elképzelhetetlen a 130 éve működő és ma már Európa hírű fúvószenekar nélkül. Szép, hogy egy zenekarban a család több generációja muzsikál együtt. Kiállításunkkal nemcsak a 130 év előtt tisztelgünk, hanem szeretnénk bemutatni a zene hatását más művészetekre, ezért lesz címe: Zene és képzőművészet. Olyan jelentős művészeket sikerült megnyernünk, mint Patay László, Szárencsev Károly, Törley Mária.
A nyár az öröm ideje, amikor a komoly felnőttek is szívesen belemennek egy kis játékba. Részben ezért, részben hogy folytassuk a két éve megkezdett hagyományokat, június-júliusra tervezzük a kézműves heteket. Idén a kézműves játékok lesznek a középpontban. Meghirdettünk egy játékkészítői pályázatot, amin bárki részt vehet… Reméljük, a kiállítás nemcsak a gyerekeknek ad majd örömöt, hanem sikerül tervezőket, gyártókat, forgalmazókat is összeismertetnünk. Bízunk ebben, hiszen a játékokat Kőszegen kívül bemutatjuk Budapesten és Ráckevén is. Természetesen más kézműves és míves munkák is lesznek itt.
Hagyományos évadzáró tárlatunk, a magyarországi kisebbségekhez tartozó művészek tárlata, az „Együtt”. Ez már a hatodik lesz. Miért szervezzük meg? Mert nem lehet elégszer elmondani, leírni, bemutatni: ha megismertjük azt, akit kevésbé szeretünk, őt is meg fogjuk érteni, sőt tisztelni kezdjük. S ez a cél: hogy mindenki önmagát tegye megértőbbé, békésebbé, ezáltal a világot szebbé. Mert az élet szép, színes, végtelen, és öröm magunkat valaki vagy valami másban, önmagunkon kívül fölfedezni. Ehhez segít hozzá egymás megismerése az „Együtt” tárlaton októberben-novemberben.”